Válassz ki célállomásokat az útitervedhez!

Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom)

business Kiszombor, Szent István tér 3, 6775
star_rate star_rate star_rate star_rate star_rate done
Útitervbe veszem
Kiszombor főtere műemlékileg védett, ezen belül nemcsak magyarországi, de európai kitekintésben is egyedülállóan különleges műemlék a hatkaréjos Rotunda.
A belsejét keskeny ablakok, vagy ablakpárok világítják meg, tetejét lanternás kupola fedte valamikor. A fülkéket bent ívsoros és fogrovatos lezárás díszíti, szabályos és pontos az ablakok bevágása, a fülkéket elválasztó falakhoz elegáns díszként tapadnak a féloszlopok.
Az eredeti kupolát a tatárjárás után fedték be újra egy újabb stílusú, hatosztású gótikus keresztboltozattal, melynek bordáit a karéjokat elválasztó falakra tapadó karcsú féloszlopok bimbós/liliomos fejezetéről indította el az építője.
A 9,5 méter átmérőjű kiszombori kerek templom a legnagyobb, a legszabályosabban kitűzött és megépített, s a leggazdagabban díszített magyar körtemplom. Szépségét még az is adja, hogy ez az egyetlen olyan körtemplomunk, amit a törökök szakrális helynek használtak , - valószínűleg ezért is maradt meg meg ilyen jó állapotban.
Még egy okból foglal el különleges helyet a "rokonai" közt: belsejét freskók díszítik melyek 3 fázisban kerültek a falra, s a képek alakjai azt is felfedik, hogy keleti eredetűnek kell tekintenünk a körtemplomot. A freskókat az oltár mögötti karéjban tárták föl, 1939-ben. A sárgás-barna színekkel falra vitt képek tárgyai: 1./ Veronika a kendővel; 2./ egy ismeretlen szent nő két leánnyal; 3./ szent nő galambbal; 4./ ez a negyedik kép erősen rongált, tárgya nem állapítható meg; 5./ ülő apostolfigura, stylussal a kezében.
A hatosztásúra szerkesztett térkompozíció - mely a régi keresztény és mohamedán világban bajelhárító jelkép volt - Kaukázus vidéki előképekre utal.

Építésének idejéről pontos - írott - adat nem maradt fenn. Valószínűleg a XII-XIII. század fordulóján épülhetett, feltehetően a johannita lovagrend közreműködésével, az Ajtony idők után, amikortól Szent István Csanádra és utódaira ruházta a levert Ajtony jószágait.
A templom körül bizánci pénzeket találtak, ez is utal a templom előzményeire.

A kiszombori templom megnagyobbításának igénye csak későn, az 1700-as évek közepén merült fel. Ekkor, 1744-ben egy egyszerű hajót "ragasztottak" a körtemplom elé, majd 1776-ban - téglából - egy nagyobb templomot építettek oda. 1910-ben e régebbi egyház újraformálásával Csányi Károly egy neoromán templomot épített föl. A régi kerek templom továbbra is ennek szentélyeként fungált.
Nemrégiben ismét leválasztották a hozzáépített hajóról a rotundát, mely ily módon ma - mint fölépültekor - ismét kerek, és így egész.
A templom gyönyörűen gondozott kis parkban található.

Ez a hely a következő útiterv(ek)ben van benne:

map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Epres-kert - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Epres-kert - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (4 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Zápor-tó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (4 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Hősök kapuja - Ótemplom (5 állomás) map Hősök kapuja - Újszentiváni bányatavak (5 állomás) map Blaskovics kripták - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Blaskovics kripták - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Algyői szabadstrand - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (3 állomás) map Hősök kapuja - Ótemplom (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Ótemplom (3 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (3 állomás) map Hősök kapuja - Ótemplom (3 állomás) map Blaskovics kripták - Téglagyári tanösvény (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Ótemplom (5 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Búvár-tó - Ezerjófű Gyógynövénykert (4 állomás) map Algyői kilátó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Ótemplom (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (2 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (4 állomás) map Ótemplom - Hősök kapuja (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Ótemplom (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (4 állomás) map Hősök kapuja - Ótemplom (5 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Ótemplom - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Blaskovics kripták - Algyői kilátó (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Erzsébet liget (5 állomás) map Búvár-tó - Hód-tavi csata emlékmű (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (2 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Blaskovics kripták - Epres-kert (6 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Ótemplom (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (3 állomás) map Papi-féle szélmalom - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (2 állomás) map Algyői szabadstrand - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Ótemplom (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Ótemplom (2 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (3 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Téglagyári tanösvény (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (3 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (2 állomás) map Hősök kapuja - Algyői szabadstrand (5 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Algyői szabadstrand (4 állomás) map Hősök kapuja - Algyői szabadstrand (4 állomás) map Hősök kapuja - Algyői szabadstrand (4 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Blaskovics kripták - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Hősök kapuja - Zápor-tó (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (5 állomás) map Téglagyári tanösvény - Bika-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (4 állomás) map Zápor-tó - Bika-tó (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (7 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Epres-kert - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Algyői szabadstrand - Bika-tó (5 állomás) map Algyői szabadstrand - Bika-tó (4 állomás) map Algyői szabadstrand - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Algyői szabadstrand - Bika-tó (4 állomás) map Algyői szabadstrand - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (3 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (3 állomás) map Blaskovics kripták - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (2 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (3 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (6 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (8 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Algyői szabadstrand - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Péteri-tó (10 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Téglagyári tanösvény - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (10 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Rotary-tanösvény - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Epres-kert (6 állomás) map Epres-kert - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Hód-tavi csata emlékmű (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Hősök kapuja - Epres-kert (5 állomás) map Algyői szabadstrand - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Algyői szabadstrand - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (7 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (6 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (5 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (6 állomás) map Blaskovics kripták - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Blaskovics kripták - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tartós szegfű tanösvény és kilátó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (3 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (8 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (8 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (8 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (4 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Algyői szabadstrand (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (3 állomás) map Téglagyári tanösvény - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (6 állomás) map Algyői szabadstrand - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (7 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (6 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (6 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (8 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Epres-kert - Bika-tó (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Tiszavirágzás szobra (3 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (7 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (8 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (8 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (8 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (8 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (7 állomás) map Blaskovics kripták - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Blaskovics kripták - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (8 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Mélypont Emlékhely (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (2 állomás) map Búvár-tó - Zápor-tó (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (5 állomás) map Ótemplom - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Algyői szabadstrand - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Hód-tavi csata emlékmű (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (3 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Bika-tó - Algyői szabadstrand (3 állomás) map Hősök kapuja - Algyői szabadstrand (3 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Zápor-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői szabadstrand (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Zápor-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői szabadstrand (2 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (2 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Zápor-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Cserke-halom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Péteri-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Cserke-halom (4 állomás) map Cserke-halom - Zápor-tó (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (3 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Cserke-halom (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Zápor-tó (5 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (7 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (3 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (6 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (11 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (11 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (2 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (5 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (5 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Cserke-halom (4 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (4 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Cserke-halom (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (6 állomás) map Péteri-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (2 állomás) map Hősök kapuja - Algyői szabadstrand (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (4 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Epres-kert - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (3 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (3 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Búvár-tó - Hód-tavi csata emlékmű (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (8 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Téglagyári tanösvény (4 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (4 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (5 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Búvár-tó - Ótemplom (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői szabadstrand (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Epres-kert (7 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (5 állomás) map Algyői szabadstrand - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Gödény-halom (9 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Péteri-tó (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Gödény-halom (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Péteri-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Gödény-halom (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Péteri-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Péteri-tó (5 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Péteri-tó (6 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Gödény-halom (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Gödény-halom (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (7 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (6 állomás) map Bika-tó - Algyői szabadstrand (6 állomás) map Algyői kilátó - Bika-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői szabadstrand (6 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (8 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (6 állomás) map Algyői kilátó - Bika-tó (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (6 állomás) map Zápor-tó - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Triplex Confinium (Hármashatár) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Blaskovics kripták - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Ótemplom (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Zápor-tó - Cserke-halom (7 állomás) map Algyői szabadstrand - Tiszavirágzás szobra (3 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői szabadstrand (4 állomás) map Hősök kapuja - Epres-kert (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Algyői szabadstrand - Hősök kapuja (5 állomás) map Bika-tó - Hód-tavi csata emlékmű (6 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Bika-tó - Zápor-tó (6 állomás) map Bika-tó - Epres-kert (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői szabadstrand (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Ótemplom (7 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (7 állomás) map Hősök kapuja - Algyői szabadstrand (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői szabadstrand (3 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (8 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Zápor-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Péteri-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Algyői kilátó - Bika-tó (4 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Algyői kilátó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Péteri-tó (5 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Gödény-halom (6 állomás) map Algyői kilátó - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Algyői szabadstrand - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői szabadstrand (4 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (5 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (4 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (3 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (4 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Gödény-halom (8 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (7 állomás) map Epres-kert - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Epres-kert - Hősök kapuja (6 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Ezerjófű Gyógynövénykert (5 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (4 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Algyői szabadstrand - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Algyői kilátó - Búvár-tó (6 állomás) map Mélypont Emlékhely - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Algyői szabadstrand (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői szabadstrand (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Algyői szabadstrand - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (4 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Algyői szabadstrand (4 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Hősök kapuja - Algyői kilátó (5 állomás) map Epres-kert - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (3 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (7 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (8 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Algyői szabadstrand - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Papi-féle szélmalom - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői szabadstrand (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (8 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (7 állomás) map Algyői szabadstrand - Bika-tó (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (2 állomás) map Cserke-halom - Algyői szabadstrand (7 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (4 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (8 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Búvár-tó - Téglagyári tanösvény (3 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Zápor-tó (7 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Zápor-tó (5 állomás) map Algyői szabadstrand - Zápor-tó (5 állomás) map Cserke-halom - Zápor-tó (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (3 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Cserke-halom (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Cserke-halom (6 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (7 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Ezerjófű Gyógynövénykert (3 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Ótemplom (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Epres-kert (5 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Zápor-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Blaskovics kripták - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Ótemplom (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Epres-kert (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Ezerjófű Gyógynövénykert - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Erdei kilátó (9 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Erzsébet liget (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Epres-kert (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Algyői szabadstrand (4 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Búvár-tó - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Algyői kilátó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (4 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (3 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Epres-kert - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (9 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Blaskovics kripták - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Ótemplom (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (4 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Erzsébet liget (4 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Triplex Confinium (Hármashatár) - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (3 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Epres-kert - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Epres-kert (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (4 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Péteri-tó - Cserke-halom (7 állomás) map Hősök kapuja - Erzsébet liget (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (5 állomás) map Bika-tó - Hód-tavi csata emlékmű (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (4 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Zápor-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Epres-kert - Blaskovics kripták (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Blaskovics kripták - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Cserke-halom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (11 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (6 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Blaskovics kripták - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői szabadstrand (3 állomás) map Epres-kert - Hősök kapuja (5 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői szabadstrand (5 állomás) map Búvár-tó - Ótemplom (5 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (9 állomás) map Rotary-tanösvény - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Algyői szabadstrand - Bika-tó (5 állomás) map Ezerjófű Gyógynövénykert - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (4 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (4 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Péteri-tó (7 állomás) map Epres-kert - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (4 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (3 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (10 állomás) map Papi-féle szélmalom - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (4 állomás) map Erzsébet liget - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Erzsébet liget (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Hód-tavi csata emlékmű (7 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map A szőregi apátság romjai - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (7 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Erzsébet liget - Hősök kapuja (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (7 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Erzsébet liget (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Blaskovics kripták - Algyői szabadstrand (6 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (3 állomás) map Erzsébet liget - Búvár-tó (3 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (4 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Erzsébet liget - Hód-tavi csata emlékmű (7 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (3 állomás) map Csomorkányi templomrom - Ezerjófű Gyógynövénykert (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (4 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (5 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Epres-kert (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Epres-kert (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Blaskovics kripták - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (7 állomás) map Epres-kert - Búvár-tó (6 állomás) map Epres-kert - Ezerjófű Gyógynövénykert (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (3 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (4 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Erzsébet liget - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (7 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Ótemplom (6 állomás) map Blaskovics kripták - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Hősök kapuja - Erzsébet liget (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Rotary-tanösvény - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Epres-kert - Bika-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (4 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (3 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Téglagyári tanösvény (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Epres-kert (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (3 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (5 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Hód-tavi csata emlékmű (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Algyői szabadstrand - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Bika-tó - Ótemplom (8 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (7 állomás) map Búvár-tó - Ótemplom (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Ótemplom - Hősök kapuja (3 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (8 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (2 állomás) map Hősök kapuja - Ótemplom (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Erzsébet liget (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Epres-kert (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Epres-kert - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (8 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (7 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (7 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (8 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (7 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (7 állomás) map Hősök kapuja - Ótemplom (8 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Epres-kert (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Ezerjófű Gyógynövénykert (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Hősök kapuja - Epres-kert (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Búvár-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (7 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (3 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Epres-kert (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Búvár-tó - Epres-kert (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Algyői szabadstrand - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Epres-kert - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (7 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Epres-kert (7 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Epres-kert (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Bika-tó - Algyői szabadstrand (4 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (7 állomás) map Blaskovics kripták - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (7 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (6 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (7 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Hősök kapuja - Algyői szabadstrand (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Algyői szabadstrand - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Papi-féle szélmalom (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (7 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Erzsébet liget (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Blaskovics kripták - Epres-kert (5 állomás) map Búvár-tó - Ezerjófű Gyógynövénykert (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (5 állomás) map Blaskovics kripták - Algyői szabadstrand (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Ótemplom (4 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Epres-kert - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Bika-tó - Epres-kert (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Ótemplom - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Hősök kapuja (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (7 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (7 állomás) map Epres-kert - Bika-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Epres-kert (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Újszentiváni bányatavak (4 állomás) map Zápor-tó - Péteri-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (7 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Epres-kert (6 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (3 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Téglagyári tanösvény - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (4 állomás) map Deszki nagy fa - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Téglagyári tanösvény (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Újszentiváni bányatavak (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (6 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Bika-tó - Ótemplom (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Téglagyári tanösvény (7 állomás) map Algyői szabadstrand - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (7 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (6 állomás) map Algyői szabadstrand - Hősök kapuja (5 állomás) map Algyői szabadstrand - Búvár-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Algyői kilátó (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Algyői szabadstrand (5 állomás) map Blaskovics kripták - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Ótemplom (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Epres-kert (5 állomás) map Búvár-tó - Hód-tavi csata emlékmű (7 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Ótemplom (6 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (4 állomás) map Blaskovics kripták - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (7 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hód-tavi csata emlékmű (7 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Algyői szabadstrand - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Blaskovics kripták - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Epres-kert - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Epres-kert - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Triplex Confinium (Hármashatár) - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (5 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (3 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Ótemplom (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Mélypont Emlékhely - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői szabadstrand (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Algyői szabadstrand - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Blaskovics kripták - Algyői szabadstrand (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (4 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Ótemplom (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (7 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (7 állomás) map Búvár-tó - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Epres-kert (6 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hód-tavi csata emlékmű (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Epres-kert - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Ótemplom - Hód-tavi csata emlékmű (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (7 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (6 állomás) map Epres-kert - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Búvár-tó - Epres-kert (7 állomás) map Erzsébet liget - Hód-tavi csata emlékmű (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (5 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (4 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Hód-tavi csata emlékmű (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Erzsébet liget (4 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (4 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Algyői szabadstrand - Hősök kapuja (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (8 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (7 állomás) map Blaskovics kripták - Epres-kert (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Triplex Confinium (Hármashatár) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Hősök kapuja - Epres-kert (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Ótemplom (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (3 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (7 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Blaskovics kripták - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Búvár-tó - Epres-kert (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (8 állomás) map Búvár-tó - Ótemplom (8 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Algyői szabadstrand - Búvár-tó (6 állomás) map Epres-kert - Blaskovics kripták (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (8 állomás) map Csomorkányi templomrom - Ezerjófű Gyógynövénykert (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Blaskovics kripták - Epres-kert (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (6 állomás) map Epres-kert - Blaskovics kripták (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (8 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (7 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (8 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Ótemplom - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (7 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Blaskovics kripták - Epres-kert (7 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (7 állomás) map Blaskovics kripták - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Epres-kert - Hősök kapuja (5 állomás) map Zápor-tó - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Búvár-tó - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (8 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (7 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (8 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (7 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Ótemplom (5 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (6 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Téglagyári tanösvény (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Búvár-tó (4 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Epres-kert - Bika-tó (7 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (7 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Bika-tó - Ótemplom (8 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (7 állomás) map Blaskovics kripták - Téglagyári tanösvény (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői kilátó (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Hősök kapuja (3 állomás) map Bika-tó - Ezerjófű Gyógynövénykert (4 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Hód-tavi csata emlékmű (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Hősök kapuja - Kamara-töltés (5 állomás) map Algyői szabadstrand - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Epres-kert (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Epres-kert (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Búvár-tó (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Epres-kert - Búvár-tó (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Rónay kripta (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (3 állomás) map Hősök kapuja - Ótemplom (5 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Búvár-tó - Ezerjófű Gyógynövénykert (3 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Epres-kert - Bika-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (5 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Mélypont Emlékhely - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hód-tavi csata emlékmű (7 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (7 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (4 állomás) map Blaskovics kripták - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Epres-kert - Búvár-tó (5 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Algyői szabadstrand - Blaskovics kripták (6 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Epres-kert (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Búvár-tó - Epres-kert (5 állomás) map Blaskovics kripták - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Bika-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (4 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (3 állomás) map Ótemplom - Bika-tó (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Téglagyári tanösvény (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (4 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (3 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (7 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Epres-kert (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Erzsébet liget (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (4 állomás) map Algyői szabadstrand - Hősök kapuja (4 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (9 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Ótemplom - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (4 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (6 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Epres-kert - Blaskovics kripták (5 állomás) map Epres-kert - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (5 állomás) map Epres-kert - Blaskovics kripták (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (4 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (4 állomás) map Epres-kert - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (4 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Algyői szabadstrand - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (4 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (4 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Téglagyári tanösvény (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (4 állomás) map Hősök kapuja - Epres-kert (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hód-tavi csata emlékmű (4 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Algyői szabadstrand - Búvár-tó (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Algyői szabadstrand - Bika-tó (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (4 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (3 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (4 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (5 állomás) map Blaskovics kripták - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (3 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (4 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (6 állomás) map Tartós szegfű tanösvény és kilátó - Bika-tó (10 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Bika-tó - Ótemplom (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (7 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (3 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Zápor-tó (7 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Algyői szabadstrand - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Búvár-tó - Ótemplom (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (7 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Algyői kilátó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (4 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (4 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Hősök kapuja (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Búvár-tó - Epres-kert (4 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (3 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (6 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Búvár-tó - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Papi-féle szélmalom (3 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Ezerjófű Gyógynövénykert - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Hősök kapuja - Algyői szabadstrand (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Epres-kert (3 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Blaskovics kripták - Téglagyári tanösvény (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (4 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Búvár-tó - Epres-kert (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (6 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (4 állomás) map Ótemplom - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Blaskovics kripták - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Bika-tó - Epres-kert (4 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (4 állomás) map Blaskovics kripták - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Ótemplom - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (4 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (4 állomás) map Búvár-tó - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (5 állomás) map Bika-tó - Hód-tavi csata emlékmű (5 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (4 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (6 állomás) map Erzsébet liget - Hód-tavi csata emlékmű (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hód-tavi csata emlékmű (5 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (4 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (3 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Tiszavirágzás szobra (3 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Tiszavirágzás szobra (3 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (8 állomás) map Algyői szabadstrand - Bika-tó (4 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Blaskovics kripták - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (4 állomás) map Búvár-tó - Zápor-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (3 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (4 állomás) map Erzsébet liget - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Epres-kert - Búvár-tó (5 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Epres-kert - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Erzsébet liget - Bika-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (2 állomás) map Blaskovics kripták - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (2 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (4 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (3 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (7 állomás) map Búvár-tó - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Triplex Confinium (Hármashatár) - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (3 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (3 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (3 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (4 állomás) map Hősök kapuja - Algyői kilátó (4 állomás) map Algyői szabadstrand - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői szabadstrand (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Algyői szabadstrand - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (7 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Hősök kapuja - Zápor-tó (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Ótemplom (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Ótemplom (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Ótemplom (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Téglagyári tanösvény (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (3 állomás) map Ótemplom - Búvár-tó (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Algyői kilátó (5 állomás) map Bika-tó - Algyői kilátó (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Algyői kilátó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Algyői kilátó (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (7 állomás) map A szőregi apátság romjai - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Algyői kilátó (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (7 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hősök kapuja (6 állomás) map Algyői szabadstrand - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Algyői kilátó - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Algyői kilátó (4 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Ótemplom - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői kilátó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (4 állomás) map Kamara-töltés - Bika-tó (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (7 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (4 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Zápor-tó (8 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hód-tavi csata emlékmű (5 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (7 állomás) map A szőregi apátság romjai - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (7 állomás) map Algyői szabadstrand - Búvár-tó (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Algyői szabadstrand - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Ótemplom - Búvár-tó (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (4 állomás) map Hősök kapuja - Epres-kert (4 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Ótemplom - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (8 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (3 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Búvár-tó - Zápor-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Ótemplom (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (4 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hód-tavi csata emlékmű (7 állomás) map Búvár-tó - Algyői szabadstrand (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (7 állomás) map Ezerjófű Gyógynövénykert - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hód-tavi csata emlékmű (4 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Epres-kert (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Ezerjófű Gyógynövénykert (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (7 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (4 állomás) map Hősök kapuja - Hód-tavi csata emlékmű (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (4 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Ezerjófű Gyógynövénykert (3 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (4 állomás) map Ezerjófű Gyógynövénykert - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Kása-erdő (Parkerdő) (3 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (7 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Ezerjófű Gyógynövénykert - Bika-tó (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Ótemplom (6 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői szabadstrand (6 állomás) map Epres-kert - Blaskovics kripták (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Zápor-tó - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Hód-tavi csata emlékmű (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (6 állomás) map Epres-kert - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (8 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Hősök kapuja - Epres-kert (8 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Ótemplom - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Búvár-tó - Epres-kert (8 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (7 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (3 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Blaskovics kripták (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Epres-kert (7 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Téglagyári tanösvény (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hód-tavi csata emlékmű (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (7 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (4 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Papi-féle szélmalom - Ótemplom (5 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (8 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Zápor-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Epres-kert (7 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hód-tavi csata emlékmű (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Erdei kilátó (10 állomás) map Blaskovics kripták - Erdei kilátó (10 állomás) map Tartós szegfű tanösvény és kilátó - Erdei kilátó (10 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Péteri-tó - Erdei kilátó (10 állomás) map A szőregi apátság romjai - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Epres-kert - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Gödény-halom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (3 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map A szőregi apátság romjai - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (7 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (3 állomás) map Papi-féle szélmalom - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Hősök kapuja - Ótemplom (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Blaskovics kripták (6 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (7 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Algyői kilátó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Bika-tó - Ótemplom (5 állomás) map Cserke-halom - Péteri-tó (6 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Búvár-tó - Ótemplom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hód-tavi csata emlékmű (5 állomás) map Péteri-tó - Zápor-tó (5 állomás) map Ezerjófű Gyógynövénykert - Búvár-tó (4 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (7 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Téglagyári tanösvény (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Tartós szegfű tanösvény és kilátó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (9 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Triplex Confinium (Hármashatár) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Epres-kert (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Kamara-töltés (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Algyői szabadstrand (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (7 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (6 állomás) map A szőregi apátság romjai - Bika-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Zápor-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Ótemplom (6 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Ótemplom (5 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Bika-tó - Zápor-tó (8 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Ótemplom - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Blaskovics kripták - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Búvár-tó - Hód-tavi csata emlékmű (5 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hód-tavi csata emlékmű (4 állomás) map Hősök kapuja - Algyői szabadstrand (6 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Búvár-tó - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (5 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (3 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (5 állomás) map Ótemplom - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Hősök kapuja - Ótemplom (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (4 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Ótemplom - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (8 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Epres-kert - Hősök kapuja (4 állomás) map Ezerjófű Gyógynövénykert - Bika-tó (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Ótemplom - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Epres-kert (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (5 állomás) map Algyői szabadstrand - Blaskovics kripták (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (4 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Zápor-tó (4 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (5 állomás) map Blaskovics kripták - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Ótemplom - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Hősök kapuja - Zápor-tó (5 állomás) map Bika-tó - Ezerjófű Gyógynövénykert (5 állomás) map Cserke-halom - Zápor-tó (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Epres-kert (2 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Téglagyári tanösvény (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (4 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (6 állomás) map Ótemplom - Búvár-tó (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (2 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Ótemplom (7 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Kamara-töltés - Bika-tó (4 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Algyői kilátó - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Ezerjófű Gyógynövénykert - Bika-tó (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Zápor-tó (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (3 állomás) map Ótemplom - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Ótemplom - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Algyői szabadstrand (7 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (8 állomás) map Ezerjófű Gyógynövénykert - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (8 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (4 állomás) map Búvár-tó - Algyői szabadstrand (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (8 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Blaskovics kripták - Hód-tavi csata emlékmű (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Epres-kert (7 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (7 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (3 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (7 állomás) map Bika-tó - Ezerjófű Gyógynövénykert (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői kilátó (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hód-tavi csata emlékmű (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Zápor-tó (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Ótemplom - Búvár-tó (5 állomás) map Bika-tó - Epres-kert (5 állomás) map A szőregi apátság romjai - Búvár-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Algyői kilátó (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői kilátó (8 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Algyői kilátó (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Algyői kilátó (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (8 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (2 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Algyői kilátó (3 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (7 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Ótemplom (6 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Búvár-tó - Ótemplom (4 állomás) map Algyői kilátó - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (5 állomás) map Ótemplom - Tiszavirágzás szobra (3 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Ótemplom (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Bika-tó - Algyői kilátó (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Bika-tó (4 állomás) map Búvár-tó - Algyői kilátó (7 állomás) map Epres-kert - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (4 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (3 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Epres-kert - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Algyői kilátó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Hősök kapuja - Zápor-tó (4 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Tartós szegfű tanösvény és kilátó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Cserke-halom - Péteri-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Rotary-tanösvény (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Csomorkányi templomrom (8 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Bika-tó - Ezerjófű Gyógynövénykert (6 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Holt-Maros sétány (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Ótemplom - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői kilátó (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Hősök kapuja - Algyői kilátó (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Búvár-tó - Algyői kilátó (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Kása-erdő (Parkerdő) (8 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Algyői kilátó (6 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (8 állomás) map Blaskovics kripták - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Ótemplom - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Algyői kilátó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (4 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (8 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Ezerjófű Gyógynövénykert - Bika-tó (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Bika-tó (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Zápor-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői kilátó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Algyői kilátó (6 állomás) map Búvár-tó - Algyői szabadstrand (5 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Zápor-tó (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői kilátó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Ótemplom - Búvár-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (4 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Hód-tavi csata emlékmű (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Kamara-töltés (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői kilátó (5 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Algyői kilátó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Blaskovics kripták - Kása-erdő (Parkerdő) (3 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Ótemplom (4 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (4 állomás) map Csomorkányi templomrom - Zápor-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (8 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (7 állomás) map Zápor-tó - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (7 állomás) map Hősök kapuja - Algyői kilátó (7 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (7 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (8 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Ótemplom - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Ótemplom (3 állomás) map Blaskovics kripták - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (7 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Hősök kapuja (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (7 állomás) map Búvár-tó - Ótemplom (5 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (8 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Epres-kert - Blaskovics kripták (5 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Bika-tó - Ótemplom (3 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (8 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (4 állomás) map Epres-kert - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (6 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Ótemplom (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Epres-kert - Blaskovics kripták (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hód-tavi csata emlékmű (5 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Algyői kilátó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (7 állomás) map Kamara-töltés - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (8 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (7 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (8 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (8 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (8 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (6 állomás) map Algyői kilátó - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Kamara-töltés - Búvár-tó (4 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (8 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Zápor-tó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői kilátó (2 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (8 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (7 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (4 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Bika-tó - Hód-tavi csata emlékmű (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Ótemplom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői kilátó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (2 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (5 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (8 állomás) map Algyői szabadstrand - Hősök kapuja (6 állomás) map Ezerjófű Gyógynövénykert - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map A szőregi apátság romjai - Búvár-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői kilátó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Blaskovics kripták - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (8 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Hód-tavi csata emlékmű (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Zápor-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Zápor-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Búvár-tó - Algyői szabadstrand (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (6 állomás) map Bika-tó - Algyői szabadstrand (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Blaskovics kripták - Papi-féle szélmalom (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (3 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (8 állomás) map Ezerjófű Gyógynövénykert - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Algyői kilátó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (4 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Algyői kilátó (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Ótemplom (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Zápor-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Algyői kilátó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Algyői kilátó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői szabadstrand (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (6 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Csomorkányi templomrom (8 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (8 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Hősök kapuja - Holt-Maros sétány (4 állomás) map Ezerjófű Gyógynövénykert - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Zápor-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Blaskovics kripták (4 állomás) map Ótemplom - Bika-tó (6 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Tartós szegfű tanösvény és kilátó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Ezerjófű Gyógynövénykert - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Búvár-tó (5 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (3 állomás) map Tartós szegfű tanösvény és kilátó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (7 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Zápor-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (7 állomás) map Bika-tó - Epres-kert (7 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (4 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (8 állomás) map Bika-tó - Holt-Maros sétány (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Tartós szegfű tanösvény és kilátó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Algyői kilátó (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Algyői kilátó (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Zápor-tó (6 állomás) map Ótemplom - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Algyői kilátó (6 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Zápor-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (3 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (6 állomás) map Ótemplom - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (3 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (7 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Csomorkányi templomrom - Blaskovics kripták (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (5 állomás) map Ótemplom - Búvár-tó (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Ótemplom - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Zápor-tó - Búvár-tó (8 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Blaskovics kripták (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Ótemplom - Búvár-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (8 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Zápor-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Hősök kapuja - Zápor-tó (3 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (6 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Ótemplom (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (6 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (4 állomás) map Búvár-tó - Rotary-tanösvény (4 állomás) map Hősök kapuja - Algyői szabadstrand (5 állomás) map Zápor-tó - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (3 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Holt-Maros sétány (6 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Rotary-tanösvény (6 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Bika-tó - Algyői kilátó (8 állomás) map Búvár-tó - Ezerjófű Gyógynövénykert (6 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Tartós szegfű tanösvény és kilátó - Cserke-halom (7 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (8 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (5 állomás) map Epres-kert - Bika-tó (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Holt-Maros sétány (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Zápor-tó (5 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Bika-tó (3 állomás) map Bika-tó - Ezerjófű Gyógynövénykert (4 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (6 állomás) map Hősök kapuja - Rotary-tanösvény (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (6 állomás) map Ezerjófű Gyógynövénykert - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Búvár-tó - Kamara-töltés (5 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Bika-tó - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (7 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Zápor-tó (8 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Ótemplom - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Ótemplom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Hősök kapuja (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (8 állomás) map Hősök kapuja - Zápor-tó (7 állomás) map Hősök kapuja - Hód-tavi csata emlékmű (3 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Zápor-tó (8 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Blaskovics kripták - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (4 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (3 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Búvár-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Algyői kilátó (7 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Zápor-tó (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (4 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hód-tavi csata emlékmű (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Zápor-tó (8 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (8 állomás) map Blaskovics kripták - Hód-tavi csata emlékmű (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Zápor-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (4 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Búvár-tó - Ótemplom (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Algyői kilátó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (7 állomás) map Cserke-halom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Algyői kilátó (6 állomás) map Gödény-halom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Tartós szegfű tanösvény és kilátó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (7 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Tartós szegfű tanösvény és kilátó - Bika-tó (7 állomás) map Cserke-halom - Bika-tó (7 állomás) map Péteri-tó - Bika-tó (7 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Bika-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (4 állomás) map Hősök kapuja - Kása-erdő (Parkerdő) (7 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (4 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Bika-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Blaskovics kripták (3 állomás) map Blaskovics kripták - Kása-erdő (Parkerdő) (4 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Bika-tó (5 állomás) map Tartós szegfű tanösvény és kilátó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Ezerjófű Gyógynövénykert (6 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (7 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (4 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Ótemplom - Búvár-tó (3 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Blaskovics kripták - Hősök kapuja (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (6 állomás) map Blaskovics kripták - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (6 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (7 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (7 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Ótemplom - Kása-erdő (Parkerdő) (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (4 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (7 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (8 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Bika-tó - Búvár-tó (8 állomás) map Papi-féle szélmalom - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Tiszavirágzás szobra (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Búvár-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Papi-féle szélmalom (8 állomás) map Bika-tó - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (3 állomás) map Papi-féle szélmalom - Hősök kapuja (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (8 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Ótemplom - Bika-tó (5 állomás) map Blaskovics kripták - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Papi-féle szélmalom - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Blaskovics kripták - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Csomorkányi templomrom - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Csomorkányi templomrom (7 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Búvár-tó (8 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (8 állomás) map Blaskovics kripták - Búvár-tó (8 állomás) map Hód-tavi csata emlékmű - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (3 állomás) map Búvár-tó - Tiszavirágzás szobra (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Zápor-tó (5 állomás) map Mélypont Emlékhely - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (6 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (6 állomás) map Búvár-tó - Blaskovics kripták (7 állomás) map Blaskovics kripták - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (8 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Hősök kapuja (7 állomás) map Blaskovics kripták - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Hősök kapuja - Búvár-tó (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Algyői szabadstrand - Blaskovics kripták (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Blaskovics kripták (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (5 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (4 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Papi-féle szélmalom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (7 állomás) map Hősök kapuja - Csomorkányi templomrom (5 állomás) map Bika-tó - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (7 állomás) map Búvár-tó - Algyői kilátó (7 állomás) map Hősök kapuja - Bika-tó (4 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (8 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Hősök kapuja - Tiszavirágzás szobra (5 állomás) map Ótemplom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Papi-féle szélmalom (7 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (6 állomás) map Blaskovics kripták - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Hősök kapuja - Ótemplom (7 állomás) map Búvár-tó - Csomorkányi templomrom (6 állomás) map Kása-erdő (Parkerdő) - Búvár-tó (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (6 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (5 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Bika-tó (4 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Hősök kapuja (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (5 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Algyői szabadstrand (6 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Búvár-tó - Bika-tó (5 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Hősök kapuja (5 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Csomorkányi templomrom - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (7 állomás) map Bika-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Bika-tó (6 állomás) map Bika-tó - Hősök kapuja (7 állomás) map Búvár-tó - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (5 állomás) map Hősök kapuja - Blaskovics kripták (6 állomás) map Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) - Blaskovics kripták (7 állomás) map Tiszavirágzás szobra - Búvár-tó (4 állomás) map Búvár-tó - Hősök kapuja (5 állomás) map Búvár-tó - Papi-féle szélmalom (5 állomás) map Hősök kapuja - Nagyboldogasszony-templom (Kerek templom) (4 állomás)

Nearby places

Rotary-tanösvény
star_rate star_rate star_rate star_rate star_rate done
A Bertalan híd újszegedi oldalától indulva, közvetlenül a Tisza partján haladva a Maros torkolatán túl sétálhatunk rajta, közel 6 km hosszúságban közlekedve.…
Útitervbe veszem
Holt-Maros sétány
star_rate star_rate star_rate star_rate star_rate done
Napjainkban a város zajától menekülőknek nyújt menedéket a Maros holtág újszegedi része. A házak között, belterületen húzódik, mégis kint a természetben érezhet…
Útitervbe veszem
Vízügyi Történeti Emlékhely
star_rate star_rate star_rate star_rate star_rate done
A Vízügyi Történeti Emlékhelynek helyet adó épületegyüttes az 1920-as években épült gátőrtelep. Főépülete szolgálati lakásként, valamint védekezést irányító műs…
Útitervbe veszem
SZTE Füvészkert
star_rate star_rate star_rate star_rate star_rate done
A kolozsvári egyetem Szegedre költözése után, 1922-ben a város 20 kh szántóföldet ajándékozott az egyetemnek füvészkert létesítése céljából. A növényekkel törté…
Útitervbe veszem
Algyői kilátó
star_rate star_rate star_rate star_rate star_rate done
A kilátó 15 méter magasságú. Található még a területen védőház, erdei bútorok, padok és asztalok, tűzrakó helyek.
Útitervbe veszem
Algyői szabadstrand
star_rate star_rate star_rate star_rate star_rate done
A kialakított partszakaszon deszka-sétány, napernyők, strandröplabda pálya, elsősegélynyújtó hely, öltöző, tusoló, illemhely, valamint büfé és kerékpártároló bi…
Útitervbe veszem
Borbála Gyógyfürdő
star_rate star_rate star_rate star_rate star_rate done
Kedvező fekvése miatt sokak által kedvelt, kellemes hangulatú, csendes, családias gyógyfürdő. A wellness funkciókkal is ellátott élménymedencében több massz…
Útitervbe veszem
Ezerjófű Gyógynövénykert
star_rate star_rate star_rate star_rate star_rate done
Algyőn, a Kastélykert utca 42. szám alatt várja látogatóit az EZERJÓFŰ Gyógy és fűszernövény kert, ami egy olyan fokozatosan bővülő növénygyűjtemény, amely élőh…
Útitervbe veszem
Szent István téri víztorony
star_rate star_rate star_rate star_rate star_rate done
1904 óta folyamatosan üzemel.Az 1959–60-as években homlokzatát felújították.2003-ban egyedi műemlékké nyilvánították. 2005/6 között a teljes felújítása megtö…
Útitervbe veszem
Széchenyi tér
star_rate star_rate star_rate star_rate star_rate done
A Tisza partján a 13. században felépült vár nyugati falai a mai Széchenyi téren húzódtak, az előttük elterülő kopár terület a várvédő katonaság gyakorlóterekén…
Útitervbe veszem