Karma és újraszületés - SZEGED - Dr. Pressing Lajos pszichológus és buddhista tanító

Karma és újraszületés - SZEGED - Dr. Pressing Lajos pszichológus és buddhista tanító

calendar_month Időpont: márc. 06. péntek, 18:00
place
Helyszín: Szent-Györgyi Albert Agóra
map Térkép

Jegyek: https://in-time.hu/e/karma-es-ujraszuletes-szeged-260306

Keleti felfogás szerint a halált követő újraszületésünk körülményeit a karmánk határozza meg.

A karma azonban nem azt jelenti, hogy a sorsunk előre meg van írva, hanem éppen ellenkezőleg: életünk a döntéseink és a tetteink folyton alakuló következménye.

Valójában nemcsak a halál után, hanem már most is minden pillanatban „újraszületünk", hiszen az életünk folyamatosan változik.

Mégis gyakran érezzük úgy, mintha a múlt irányítana bennünket – a megszokásaink, a régi sérelmeink és érzelmeink határozzák meg, hogyan cselekszünk.

Az előadás segít megérteni, hogyan működik a karma, és hogyan válhatunk tudatosabbá: miként tanulhatjuk meg kezelni az érzelmi feszültségeinket, hogy valóban szabadon és felelősen alakíthassuk a saját életünket – nemcsak a halált követően, hanem már most.

Jegyinformáció: Könyvkupon - Több, mint belépő

A promóciós csomagunk tartalmazza a könyv és belépő árát egyaránt. Kedvezményes belépést biztosít rendezvényeinkre.

Miről szól a könyv?

A Tükör és Térkép - Önismeret és iránymutatás c. könyv a KULT TÚRA rendezvények esszenciája: gondolatok, történetek és felismerések, amelyek túlmutatnak egyetlen estén. Egy könyv, ami hazaviszi az élményt.

  • Egy helyen gyűjti össze a legérdekesebb gondolatokat és történeteket, amelyek rendezvényeinken elhangzanak.
  • Útmutató és inspiráció, amely segít jobban megérteni önmagad és a világot.
  • Időtálló érték, amelyhez bármikor vissza nyúlhatsz – amikor új lendületre, válaszokra vagy megerősítésre van szükséged.

Fontos tudnivalók a promóciós csomagról

  • Kedvezőbb áron biztosítja a belépést a rendezvényre.
  • A promóciós csomag eleme a könyvkupon. A könyvkupon részét nem kötelező beváltani.
  • A könyv átvehető az előadás kezdete előtt 20 perccel, a kupon felmutatásával.
  • Az előadás után is átvehető a kupon felmutatásával.
arrow_warm_up
bug_report Hibát jeleznék ezen az oldalon

Hibajelentés

Szeretném jelezni az üzemeltetőknek, hogy hibát találtam a jelenlegi oldalon.

check_circle

Köszönjük, hogy jelentetted a hibát! Igyekszünk minél előbb megoldani.