Ál-Arcok: Utolsó bál
ÁL-ARCOK: UTOLSÓ BÁL Kovács Bernadett kiállítása
A tárlathoz 2026. február 10-én, kedden 18.00-kor mond bevezetőt Jáger Richárd, a művelődési ház vezetője. Művészvendég: Vidóczy-Lövey János.
„A művészet mindig is igen fontos része volt az életemnek. Egészen kicsi korom óta rajzoltam, első sorban portrékat, grafittal. Ezután következtek a saját fejlesztésű alappal rendelkező álarcok. Készítésüket, tinédzser éveim végén kezdtem. Az első darab megalkotására egy Velencében tett utazás inspirált. Mondhatni beleszerettem az ottani maszkokba. Rengeteg időt töltöttem a megfelelő módszerek kidolgozásával és végeztem kutatásokat a témában. Végül 2007-ben fejeztem be első viselésre alkalmas álarcomat, mely Éjkirálynő néven a tárlat részeként megtekinthető. Míg a fotózással már jócskán harmincas éveimben ismerkedtem meg közelebbről. Bár már korábban is voltak ilyen irányú szárnypróbálgatásaim. Azóta, hogy első rajzomat, maszkomat és fotómat elkészítettem, folyamatosan igyekszem fejleszteni magam és kísérletezem az alkotó technikákkal. Ennek eredményeit láthatják ezen a kiállításon. Remélem, elnyeri tetszésüket és jó szívvel gondolnak majd vissza a látottakra.” (Kovács Bernadett)
A kiállítás 2026. február 25-ig, keddtől péntekig 10.00-15.00 óra között tekinthető meg.
Szeretettel várunk Mindenkit!